Szeretettel üdvözöllek!
Sokan beszélnek a szakértői brandről, illetve annak építéséről, és egy csütörtöki videóban beszéltem is ennek az előnyeiről. A mai blogvideóban pedig arra keresem a választ, hogy a szakértői brandépítésből ki is tud profitálni valójában.
A szakértő egy terület szaktekintélye, aki kiemelkedik a tömegből, és akire a piaci versenytársak, és a célközönség is másképpen tekint, illetve felnéz.
Na, de kinek is ajánlom?
- Egyrészről azoknak, akiknek van saját vállalkozásuk. Olyan üzletembereknek, vállalkozóknak, akiknek stabilan működik a vállalkozásuk, és ebben vagy akár egy másik iparágban is olyan tudásra, tapasztalatra tettek szert, amit nem csak a napi operatív munkában lehet kamatoztatni, hanem mások számára is elérhetővé tehető, hogy hozzá hasonló eredményeket érjenek el.
- Ajánlom azoknak is, akik már vállalkozók, azonban a piacon alapvetően a tömeghez tartoznak, vagy legalábbis úgy érzik, hogy nem tudnak kiemelkedni az árversenyből. Ezért aztán folyamatosan összehasonlítják őt a konkurenseivel, és valójában nem vonzzák a vevőiket, hanem „üldözik”.
- Harmadsorban pedig azoknak ajánlom, akik még nem vállalkozók. Jelenleg alkalmazottak, vagy most gondolkodnak azon, hogy vállalkozóvá váljanak. A szakértői lét egy olyan kockázatmentes – és egyébként rendkívül dinamikus – indulást biztosít, hogy megválasztod, kiválasztod az iparágadat, és tudatosan kezded el magad szakértőként felépíteni.
Ha úgy érzed, hogy a három kategóriából egybe beletartozol, akkor javaslom, hogy hozz döntést, hogy szakértővé akarsz válni, és ígérem, hogy további tippekkel segítelek a közeljövőben ennek a folyamatnak a meggyorsításában.
Amivel én segíteni tudlak:
Továbbra is kérheted a „Követőből véleményvezér” c. könyvem III. részét, amelyet jelezz a petbeng@gmail.com-ra írott levélben.
És figyelj! A könyv jövő csütörtökön (augusztus 23-án) egy napig kedvezményes ajánlatban elérhető lesz.