Ezúttal Brendon Burchard gondolatát szeretném felhangosítani, aki szerint a halogatás valójában leggyakrabban „egó”-probléma.
Amikor ezt először hallottam, egyszerűen nem is értettem, hogy miről van szó. Mi van? Az egónak mi köze lenne a halogatáshoz? Hiszen pont az ellenkezője! Nem egónak, hanem önbizalomhiánynak tekinteném – ezt gondolnám először. Azonban miután végighallgattam és végiggondoltam az egészet, megértettem a logikát.
Brendon úgy közelíti meg a kérdést, hogy amikor az ember azzal foglalkozik, hogy „nem vagyok elég jó” „nem vagyok még készen”, „mit fognak rólam mondani?”, „mit fognak hozzám szólni?”, akkor az alapvetően az egó általi megközelítés, hiszen én vagyok a középpontban, és az a fontos, hogy rólam mit gondolnak.
Nem az, hogy értéket vagy információt adok, amivel többé, szebbé, jobbá, értékesebbé tudom tenni mások életét, hanem az motivál, hogy „ENGEM” ne érjen olyan kritika, amit rossz néven vennék. Ellenben, ha az ember átkattint a fejében egy kapcsolót, és nem azzal foglalkozik, hogy ő saját maga mások számára elég jó-e, hogy a videófelvétel full HD-e, a kamera megfelelő-e, hogy a háttér berendezett-e – persze, hogy lehet ezeken csiszolni és javítani – hanem inkább arra, hogy akik minket figyelemmel kísérnek, többek lesznek-e ez által, nekik tudunk-e valamit adni, akkor kerül rá a helyes útra.
Ha úgy érezzük, hogy másoknak az élete ezáltal több lesz, akkor az a termék, információ, videó, blogbejegyzés, amit megosztunk, az értékes. Azt nem mondom, hogy nem lehetne még csiszolni, finomítani, de nem érdemes belekerülni az analízis-paralízisbe, „hogy ezt még nem akarom megmutatni”, „hogy ezen még inkább dolgozom 2-3 hónapot”, mert azzal is finomodni fog, és sokkal gyorsabban tud majd javulni és tökéletesedni, hogyha az emberek tudnak rá visszajelzést adni. Mindarra, hogy mi az, ami működik, és arra is, hogy mi az, ami nem működik.
Ez a megközelítés számomra óriási felismeréssel járt.
Remélem, hogy neked is adott egy-két hasznos gondolatot!
